Családom és közeli ismerőseim heves tiltakozása ellenére a múlt hétvégén megvalósítottam régen dédelgetett álmom és elutaztam a Közel-Kelet puskaporral töltött Svájcába, – Libanonba.

Már az országba való belépés is érdekesen alakult, mert útitársamat névazonosság okán összekeverték egy Interpol által körözött személlyel, így a kaland majdnem majdnem meghiúsult. Végül egy egyéjszakás idegőrlő várakozás után egy szír és egy marokkói kitoloncolásra váró utazó társaságában reggel utunkra engedtek. Megpróbáltunk a taxissal egyességet kötni a tarifát illetően, de a kérésünket a taxiórára hivatkozva elhárította. Nos, a taxaméter őrülten pörgött, mi pedig kétségbeesve konstatáltuk, hogy a sofőr majd úgy vág át, ahogy arab módon szokás. Természetesen bevált a sötét jóslat, a sok-számjegyű Libanoni font a driver szerint igen sok Dollárt kóstált.

Később már persze kiokosodtunk az árfolyamot illetően és a kisboltban egész jól sikerült pénzt cserélnünk. Azt azért furcsa volt megtapasztalni, hogy ez az ország még nálunk is rosszabb fizetőeszközzel rendelkezik, hiszen 1 Forintért 5 Fontot kell számolni.

Mivel a reptér fogdájában elvesztegettük az alvásra szánt időt, kicsit kótyagosan, de annál nagyobb lelkesedéssel elindultunk Bejrút felfedezésére. A Hamra negyed kávézókkal, butikokkal, éttermekkel övezett három és fél kilométeres főutcáján a belváros felé haladva végigsétáltunk a történelmen. Az 1948-as arab-izraeli háború, az 1975-ben kirobbant 15 éven át tartó polgárháború, a kétezres évek merényleteinek tanúként szolgáló nyomai az egykor szebb napokat látott, romjaikban is gyönyörű lakóépületek. A mementóként meghagyott házak golyónyomai, a beszakadt háztetőkön kisarjadó növények valahol egy új élet reményét is kifejezik.

Mert a remény nem veszett el a bombázások fülsiketítő zajában, a rengeteg kifolyt vérből a romokon is új élet kelt. A háború törmelékéből feltöltött partszakaszon Dubajra hajazó marina épült. A luxusszállodák vendégei akár pezsgőspohárral a kezükben is szemlélhetik a Földközi-tenger öblében ringatózó jacht-rengeteget. A hajók tulajdonosai dúsgazdag libanoni állampolgárok mellett elsősorban az öböl-menti országok mágnásai, és az egykori gyarmattartó franciák leszármazottai. Bejrút kedvelt úti cél a szigorúbb vallási előírásokkal rendelkező közel-keleti országok aranyifjai számára. Itt hódolhatnak otthon kordába zárt szenvedélyeiknek, fogyaszthatnak alkoholt, bulizhatnak a kihívó ruhában magukat kellető, egyébként feltűnően csinos lányokkal. Jelenlétüket a számtalan dubai és egyéb öböl-menti rendszámmal megjelölt luxusterepjáró ottléte sejteti.

A helyi fiatalok az utóbbi hónapokban inkább egy igen sajátos formáját választották a gőz kiengedésének. Az október közepén kirobbant tüntetéssorozat az erősen eladósodott országban politikai változásokat, a kormány leváltását tűzte ki célul. Ennek érdekében emberek tömegei, fiatalok, idősek, gyerekek vonulnak estéről-estére Bejrút különböző tereire, hogy tiltakozásukkal hangot adjanak követeléseiknek. Az első napokban útlezárásokkal, autógumi-égetésekkel, kirakatbetörésekkel tarkított forrongás mára szinte utcabállá szelídült. A tüntetők kisebb csoportokba verődve az útjukat biztosító rendőri kíséret mellett vonulnak a demonstráció fő helyszínére, a Mártírok terére. Itt a mobilszínpadokon dj-k diktálják a tempót, az ő vezényletükkel skandálja a nép a jelszavakat, a himnuszt vagy valamelyik aktuális libanoni pop slágert. Az árusok gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez, a zavargások kezdődátumával feliratozott pólók, Libanon vagy a forradalom jelképeivel díszített karkötők, kitűzők tömkelegét, mindenféle méretű zászlót, forradalmi hűtőmágnest szinte két méterenként lehet kapni. Természetesen mi is beszereztünk egy kollekcióra való szuvenírt és felvéve a ritmust, átvéve a szabadság mámorító hangulatát vidáman lengettük zászlóinkat a fegyveres katonáktól, ugrásra kész tévéstáboktól övezett tömegben.

A forradalom helyszíne több módon is jelképes, hiszen a teret az isztambuli Kék Mecset mintájára épült Mohammad AlAmin Mecset és közvetlen mellette, a Parlamenthez vezető úton a maronita Szent György katedrális vigyázza. A tüntetők igyekeznek hangsúlyozni a vallások közötti békés egyetértést, amelyben a cél érdekében félreteszik a több száz éves múltban gyökerező ellentéteket a maronita keresztények, a sííták és a szunniták között. „Libanon_Kelj fel” hastaggal ellátott logójukon a félhold és a kereszt között vöröslő szív hirdeti az egyetértést. Egyébként ezt az egységet a kormány is igyekszik bátorítani. A politikai elitben maronita keresztény államelnök, szunnita miniszterelnök és sííta parlamenti elnök vigyázza a kényes egyensúlyt.

Az akár tízezres tömegben összegyűlő forradalmárokat pedig komoly létszámban katonák és rendőrök vigyázzák, akik őrködnek a virágokkal felékesített pártok sátraira, a forradalmi eufóriában bulizó tömegre, a különböző politikai vezetők óriásplakátjaira, ugyanakkor szemet hunynak a szobrok talapzatát, az épületek falát firkákkal festő fiatalok felett. Még a más időkben skandalumnak számító fényképfelvételek készítése sem hozta ki a sodrából a rendfenntartó erőket. Készítettünk is fotókat bőven, hiszen 2019 őszén Bejrútban részesei voltunk az élő történelemnek.

Az útikalandok sora a fővárosban nem merült ki, mert meglátogattuk a Közel-Kelet legnagyobb keresztény zarándokhelyét Harissát, csónakáztunk Jeita cseppkőbarlangjában, felfedeztük a világ legrégebben lakott települését Byblost, megcsodáltuk Baalback és Anjar lenyűgöző romjait, bejártuk Ksara borospincéit és vásároltunk pólót a Hezbollahtól. Na de ez már egy másik történet...